The World Around Peter

Majd' egy hónapja írtam utoljára, úgyhogy most már ideje, hogy vakkantsak ide valamit. A legutóbbi bejegyzés óta már voltam két hetet otthon, ahol elvertem jó csomó pénzt, de egy fillérjét sem bánom, jó helyre ment, hehe. Ráadásul most már megint több pénzem van, mint azelőtt, hogy hazamentem volna, ami eszetlen jó, visszakaptam ugyanis az eddig befizetett adófontjaimat mind egy szálig... Hát nem nagyszerű?

Még egy hete sincs, hogy visszaértem, de már olyan távolinak tűnik az otthon töltött idő, mintha megint már egy hónapja lennék... Hiába, itt csak úgy száguldanak egymás után a napok, ez sosem változik. Kedden jöttem reggel, délután meg már dolgoztam is. Mivel nem sokat aludtam, természetesen olyan voltam, mint a mosott sz@r. Hétköznap idősebb vendégeink voltak, valami magazin lelkes előfizetői, hétvégére azonban 90-es évek tematikájú bulihétvége volt ütemezve, ami eszetlen partyzással kecsegtetett. (Meleg Márkunk pl. szabit vett ki emiatt, lecsengette a részvételi díjat és a szállás árát, mintha rendes vendég lenne, és két napig Britney Spears jelmezben flangált...)

Három nap alatt kétszer - pénteken és tegnap - volt nálunk házibuli, vagyis inkább alapozós összejövetel, de szombaton is belevetettük magunkat egy csöppet a forgatagba. Mondjuk, pénteken az alapozás után már nem sok minden történt, mivel ilyenkor nem engednek be bennünket a partyhelyekre, a központi pavilonban meg épp akkor lőtték le a bulit, mikor megérkeztünk. Tegnap viszont mindent bepótoltunk. Vasárnaponként már a staff membereknek is szabad a bejárás mindenhova, mi meg persze éltünk a lehetőséggel. 5-kor haza is értem, a lábaimat alig bírtam már vonszolni, annyira elfáradtak. Csodák csodájára ez a három órával későbbi ébredésre sem múlt el, így ma egész nap csak szenvedtem. Szerencsére este már nem dolgozunk, mert hétköznap most nincsenek vendégek, viszont mentem egy fincsit takarítani, amire persze k****-ra nem volt kedvem... Litván munkatársammal csináltunk ketten hat szobát, amiből négy elég gázos volt. Az egyikben pl. minden csupa kék volt, mert az idióta angolok valószínűleg hupikék törpikékre testfestékezték be magukat, utána meg összetapicskoltak persze mindent. A rohadt anyjukat... Még jó, hogy ketten csináltuk a szobákat, és az enyém volt az ágyazás meg a porszívózás, így litván csajnak jutott a dzsuva munka. De ő elvan az ilyenekkel, nem bánja, meg gyorsabb is mint én. Bár ma gyötörte egy kis másnaposság, így nem ment minden olyan flottul, hehe.

A következő három napban viszont nem lesz semmi dolgom, úgy döntöttem, hogy nem szopatom meg magam több ilyen katasztrofális szobával, azt a pár fontot tudom nélkülözni. Szóval most egy kis f@szlógatás következik, főzök majd valamit, angolozok, elfoglalom magam értelmes ill. kevésbé értelmes dolgokkal... Talán majd meg is írom, hogy mikkel. Addig is adios!

Itt most épp tavasz van, már kabát nélkül, rövid ujjú ingben járok dolgozni három napja. Egy hete még fagyott, szóval eléggé pozitív és előremutató a változás. Mindenesetre nekem sikerült megfáznom, vagy elkapnom egy vírust, szóval csak 90%-os vagyok, nem 100. It doesn't matter, it's not a big deal.

Az étteremben most két ember kiesett az amúgy is megcsappant létszámú teamből - egyikük szabin van, a másik beteg - így most eléggé el vagyunk látva munkával. Én már tökéletesen felvettem a fonalat, úgy terítek, mint a villám, és szinte el sem fáradok. A komfortérzetem tehát abszolút megfelelő. Nem lesz gáz itt nyáron sem...

A két műszak között(!) voltam ma ügyet intézni egy másik városban, hogy kapjak segélyt, mivel keveset keresek, és szegény vagyok, mint a templom egere. Kiderült, hogy valami gebasz van, és az adóhivatalnak fingja sincs, hogy ki is az én munkaadóm, a rendszer nem dobta ki nekik... De most majd szépen tiszta vizet öntök a pohárba, és lenyúlom az államot jó sok pénzzel. Természetesen a semmiért...

Aztán... Az itteni posta már megint az őrületbe kerget, hogy újfent nem tudják kikézbesíteni normálisan a rohadt csomagomat. Mivel az Amazontól már múlt pénteken jött a mail, hogy feladták a cuccost, ezért jóhiszeműen már tegnap és tegnapelőtt is bementem az irodába, ahova a csomagok érkeznek, hogy jött-e valamim. Tegnap már azt mondták, hogy átküldték az étteremnek, de persze oda nem érkezett semmi. Aztán ma tök véletlenül tudtam meg egy másik étteremben dolgozó magyar csajtól, hogy náluk járt a pakkom, mert dolgozik ott egy hozzám hasonló nevű srác, és oda küldték... Elképesztő. Baszki, ezek csak rohadt betűk egymás után, tanuljunk már meg olvasni, kérem szépen!!! Na, mindegy, a csomagom most már egy másik irodában van (elvileg), ahova a leveleinket küldik át, így remélem, hogy holnap délelőtt hozzájutok, mert különben nem tudom mit csinálok... balhét... Felhúztak eléggé. És még az orrom is folyik. Na, mentem...

Megint 2 hétig nem volt net, ez elképesztő. Most viszont újra van jel, így ki is használom az időt, és bepötyögöm, hogy mi történt az elmúlt napokban. Csak úgy repülnek a hetek megint...

Megérkezett a tél! Két napig még hó is esett, tyűha. Annyi volt, mint a szar, most meg már olyan, mint a fos... Olvad, fasza benne tapicskolni. Tegnapelőtt este meg az ajtómon is alig bírtam bejönni, annyi idehullott. Hideg amúgy nincs, napközben még mindig elég a pulcsi, csak ha szél van, akkor jön rá még egy bőrkabát is. Magában a póló sem vészes amúgy... Nézzétek a képeket, milyen cudar telünk van, hehe!

Azt talán múltkor nem írtam, hogy immár nem egyedül lakom a hármas apartmanban, hanem kaptam egy lengyel lakótársat is. Nincs vele gond, alig van itthon, meg amúgy is jó fej, szóval elvagyunk. Viszont a békesség kedvéért be kell, hogy üzemeljük majd a másik hűtőnket is...

Munka most csak hétvégenként van. Új munkakört ragadtam magamhoz: az asztalleszedés helyett a terítéssel foglalatoskodom. Néha elég hajtós, meg majd nyáron, a csúcsszezonban lesz szívás, de megvan az az előnye, hogy így kimaradok a műszakok végi takarításból (nincs porszívózás, sejj!), meg a kezem nem lesz fél percenként dzsuvás (csökkentett undorfaktor). Viszont a vendégekkel nem nagyon érintkezem, szóval az angol gyakorlásnak az étteremben majdhogynem lőttek. Bár az angol sráccal meg az egyik litván csajjal dumálunk munka közben a legtöbbet, szóval velük mégiscsak megy a practice.

A tábori élet még nem pörgött fel túlságosan, nem csaptunk bele a bulizásba. Egyrészt sokan el is mentek, másrészt a hideg miatt, harmadrészt meg három olyan tematikájú hétvégén vagyunk túl, melyek nem mozgattak meg különösebben bennünket: instrumentális zene, blues-rock, valamint soul. Kösz szépen... Szép lassan azért majd csak alakulunk, hiphop itt lesz a tavasz meg a nyár, jönnek a tengerparti bulik, tuti lesz egy-két nagyobb ereszd el a hajamat...

A hétköznapokon továbbra is járok túlórában takarítani, hogy feltornázzam kicsit a csökkentett óraszámból fakadó alacsony bért egy viszonylag normális szintre. Nincs vele probléma, lehet szépen kényelmesen végezni, és még temérdek szabadidőm is marad mellette, amit igyekszem minél hasznosabban és változatosabban eltölteni. Mostanában főzök is a nővéremtől kapott főzőlap segítségével, ami persze illegális itt, de amíg le nem bukom, addig csinálom. Jó magyar kolbászos paprikás krumplival már betömtem egy pár éhes lengyel szájat.

Apropó lengyelek. Az autóbalesetes lányok már jobban vannak. Egyikük már dolgozik is, a másik viszont éppen ma hagyta el Butlins-t, és ment vissza Lengyelországba, mivel kell jó néhány hét, amíg a törött válla rendbe jön. Remélem, hogy mielőbb visszajön, hiányozni fog a bulikból.

Na, más most nem jut eszembe, és már későre is jár, holnap meg mennem kell kiganézni négy szobát, szóval fel kell kelnem időben, így lassan lefekszem. Vagy legalábbis beteszek egy filmet, amin elálmosodhatok, hehe. Adios!

Elég régen írtam, úgy tűnik, 2012-re ellustultam picit, de most nekidurálom magam... Az utolsó bejegyzés óta már lezajlott egy rázós szilveszterezés, megvolt a hazaút, eltöltöttem otthon közel két hetet, sőt azóta már vissza is tértem angol földre. A hazaútról csak annyit, hogy többet soha nem vállalkozom az autós verzióra. Never, never, never again.

Két napja már, hogy visszaértem, és lassan kezdjük felvenni a fonalat: ma már egy órácskát dolgoztunk is, ihajj. Kedden aláírtuk a szerződést, ezzel ki is pipáltuk az aznapi tennivalókat, ma meg tréning videókat néztünk a moziban, továbbá az étteremben oktattak minket mindenféle csuda dologra, pl. a vegyszerek használatára, tudniillik vigyázni kell, nehogy a szemünkbe kerüljenek, mert az veszélyes lehet. A fene sem gondolta volna, igaz? Jó, ezek ilyen kötelező baromkodások: ki kell töltenünk egy csomó papírt, hogy minden tréningen részt vettünk, hogy ha valami bajunk lesz munka közben (pl. cseppfolyóssá marja szét a szememet a tisztítószer, mert botor módon azzal akartam a csipát kimosni belőle), a munkaadónkat ne lehessen elővenni ezek elmulasztása miatt.

Az új év persze mindig változásokat is hoz. Sokan nem kaptak szerződést a takarítók közül, ugyanis átszervezések, összevonások, kiszerződések vannak, így többen azok közül, akikkel együtt érkeztem, most már nincsenek itt. Továbbá vannak olyanok is, akiknek azt ígérték, hogy kapnak majd új szerződést, aztán végül is szart kaptak, nem kakaót, szóval vannak itt furcsaságok meg keserű szájízek. Az angolok is tudnak gecizni, na. Minket az étteremben ez nem érint, nálunk rendesek a menedzserek meg a team leaderek, azonban három fővel mi is kevesebben lettünk, de ők mind önként távoztak, szóval nem elbocsátások következtében csappant meg a létszám. Kíváncsi vagyok, hogyan fogjuk pótolni a hiányukat, mert így azért elég kevesen leszünk, hogy normálisan elláthassuk a feladatainkat. De valójában annyira nem izgat a dolog, majd lesz valahogy, majd vesznek fel túlórásokat, nem nekem kell megoldanom, és ez jó.

Ami sokkal jobban foglalkoztat, az sajnos jóval komolyabb ezeknél, és be is árnyékolta az évkezdést. A két lengyel lánynak, akiket nagyon csípek, ugyanis balesete volt a visszafele úton, és az egyikük még mindig kórházban van. Szerencsére annyira komoly baj nincs, de azért most megy a szurkolás, hogy mielőbb felépüljenek mindketten, minél előbb visszatérhessenek ide és munkába állhassanak. Remélem, hogy mielőbb rendbe jönnek. Nem csak fizikailag, de bízom benne, hogy a traumát is gyorsan kiheverik.

Boldog 2012-t mindenkinek, blabla...! Ha minden jól megy, akkor mégsem jön el a világvége, de ha mégis, akkor viszont tessék szépen kihasználni a hátralévő időt! Én ígérem, megteszek majd mindent annak érdekében, hogy ha el is jő a maják által megjósolt apokalipszis, ne maradjon semmi, amin bánkódhatnék, hogy elmulasztottam. Pont emiatt 2012. pompás év lesz...

Lezajlott a karácsony. Szenteste magyar-lengyel-litván est volt az üzemi étkezdében, ami azt jelenti, hogy e nemzetek étkeivel leptek meg minket, itt dolgozókat. Kedves tőlük, de legközelebb talán jobban sikerül... Ugyanis amikor a babgulyást ráöntötték a rizsre, mint valami szószt, akkor bizony felvontam a szemöldököm. Hiába, semmi sem tökéletes. Aztán végül is ingyen vót... Utána még boroztunk, meg karácsonyi dalokat énekeltünk. Próbáltuk kihozni az estéből a maximumot...

Mivel szenteste kelet-európai koszt volt, 25-én jött a hagyományos angol karácsonyi menü. Már nem is emlékszem, hogy mit ettem, csak annyi maradt meg, hogy borzalmas volt. A petrezselymet miért jó bepanírozni és kirántani?! Ki eszik egyáltalán ilyet? Idióták. Arra, hogy 26-án mi történt, már nem is nagyon emlékszem. Összefolynak a napok. Nem is csoda, hisz 10 napja folyamatosan dolgozom, és van még hátra 2 és fél.

Bezony, hétfőn estefelé indulunk haza. Autóval. Remek lesz... Az út 24 órás, legalább. Remélem, hogy nem fogok begolyózni, mire hazaérek. Ha mégis, akkor ez volt az utolsó bejegyzés e blogon és béke poraimra... Legyetek rosszak az új évben!

Boldog karácsonyt mindenkinek! Itt visszajött a net, szóval a nightmare before Christmas véget ért. Amúgy totál hozzá lehet szokni az Internet nélküli élethez, de azért mégis jobb ez így. Múlt vasárnap még a mobilhálózat is elszállt, akkor aztán tényleg el voltunk vágva a külvilágtól. Én már tényleg csak azt vártam, hogy a tenger felől érkezzen egy szökőár, és elmosson itt mindent a francba. Kb. már csak az hiányzott...

Itt a karácsony, hónak itt nyoma sincs, sőt tegnap meg tegnapelőtt pulcsis idő volt. Csütörtök este egy szál pólóban mentem el a céges christmas partyra... jó, odafele még egy kicsit fáztam, de az ingyen pia gondoskodott arról, hogy hazafelé ilyen gondjaim már ne legyenek. A buli maga amúgy nem volt túl nagy szám, javarészt a bárpultnál való sorban állással ment el az idő.

Karácsonyfám még nincs, holnap még megpróbálok beszerezni egy kisebbet délután, ha nyitva lesznek még a boltok egyáltalán. Az ünnepeket természetesen végigdolgozzuk, de legalább dupla bért kapunk érte. Meg azért nem is lesz ez olyan vészes. Komolyan, ez a világ egyik legegyszerűbb munkája, csak néha baromi monoton tud lenni, ez vele az összes gond. Meg az, hogy a világ végétől még két kőhajításnyira vagyunk, ugye, de ez már megint más tészta.

Juj, másfél hét múlva már otthon vagyok. Hogy elment az a négy hónap... Sajnos sokat nem tudok majd otthon lenni, mivel január 16-re már vissza kell érkeznünk, de a rendelkezésre álló szűk két hetet maximálisan kihasználom majd. Család, barátok, szélessávú internet... meg persze fűszeres ételek. Ó, te jó ég, de jó is lesz!

Itt ülök a Skegness-i McDonald's-ban, de nem azért, mert annyira odavagyok a gyorskajáért, hanem mert itt hozzáférhetek egy kis internethez. Elképesztő, hogy már több mint két hete elvitte a cica a netünket Butlinsban, és nem voltak képesek visszahozni, megszerelni, mittomén micsinálni vele... Azóta már megjártam Londont is, elmentem a legfelsőbb körökig, hogy legyen, de hasztalan...

Nem leszek most túl bőbeszédű, mert ez a mekis net is csak felhúz, és emiatt nincs kedvem írni. Viszont mivel már régen posztoltam, úgy éreztem ideje pár sort összedobni. Szóval London frankó volt. Munkartársammal, Ádámmal mentünk ketten. Első este szerencsésen szarrá áztunk: a partyhely-keresés közben és a hazafele út nagy részén is végig locsogott. Persze bulit nem igazán találtunk, mivel hétfő volt... De innen már csak jobb jöhetett. A következő napok napsütésesek voltak hál'isten. Megnéztünk pár nevezetességet, betértünk a National Gallery-be és a British Museumba is, de ahol a legtöbb időt töltöttük, az az Oxford Street volt természetesen. Kicsit vásárolgattunk, na, meg megcsodáltuk a karácsonyi csillogást, cicomát, giccset. Még egy kis ünnepi hangulat is elfogott...

Egy csomó mindent viszont nem láttam a városból, amikre viszont kíváncsi vagyok. Ez azt jelenti, hogy a közeljövőben valamikor még tuti visszatérek majd az angol fővárosba. Tavasszal kellene, mert akkor még nem indul be a szezon, viszont az idő talán melegebb lesz majd, mint most volt.

Na, mára ennyi, nincs kedvem többhöz. Fényképeket majd fogok feltölteni Edinburgh-ról és Londonról is, ha lesz megfelelő internetkapcsolat, és nem a Mekibe kell bejárnom, hogy online lehessek... Addig is jókedvű ünnepi készülődést mindenkinek!

Napok óta nem volt net itt Butlinsban, teljesen el voltunk zárva a külvilágtól. This is England... Most viszont újra van (bár csapnivaló), ezért billentyűzetet ragadok és pötyögök pár sort.

A lényeg: lezajlott a skóciai kirándulásunk. Már pénteken hazaértünk, csak azóta ugye nem tudtam írni... Edinburgh remek hely, csak ajánlani tudom mindenkinek.

Gabival, egyik munkatársammal mentem az étteremből. Már egy héttel korábban megrendeltük a vonatjegyeket, lefoglaltuk a szállást, biztos, ami biztos. Igen ám, de múlt hétvégén kiderült, hogy azzal nem kalkuláltunk, hogy péntek délután már dolgoznunk kell, mert a korábbiakkal ellentétben már akkor adni fogunk kaját a vendégeknek. Mi pedig úgy vettük a visszaútra a jegyet, hogy péntek este 7-re érjünk vissza, az meg már késő lett volna… azt már csak halkan jegyzem meg, hogy csütörtökre is bejött egy kis étteremdíszítéses öt órás meló, de arról tudtak bennünket nélkülözni. Szóval cserélhettük be a jegyeket korábbi, reggel induló vonatra. Ez 10-10 fonttal meg is dobta az amúgy 110 fontos oda-vissza útra szóló jegyárat. Jól indult az egész…

Kedden reggel aztán felkerekedtünk. 8 óra után indult a vonat a városból, két átszállás és 6 óra vonatozás után meg is érkeztünk a skót fővárosba. A hostel fekvése, amelyikben szállást foglaltunk, tökéletes volt: a vasút két perc séta, amúgy meg a város szívében található. 10 ágyas szobába foglaltunk helyet, mert csóró magyarok vagyunk, de végül is nem volt annyira gáz. Három éjszakát simán ki lehetett bírni vadidegenek között. Az egyik sráccal, Mike-kal Wellingtonból egész jól össze is haverkodtunk. Aznap még sétálgattunk egyet a főutcán meg a központban, majd kerestünk magunknak egy pubot, ahol whiskey experience-nek vetettük alá magunkat. Angolul milyen szépen hangzik a viszkizés, nem? Szóval whiskey-ket kóstolgattunk, ha már Skóciában voltunk, de háromnál többet nem mertünk megkockáztatni, mert már az első fejbecsapott bennünket. Jó kis 15 éves löttyök…

Másnap aztán megnéztük a várat, ráadásul ingyen, mivel Szent András napja volt, ami ott ünnep, majd a helyi Csodák Palotájába is ellátogattunk, ami ott Camera Obscura névre hallgat, és arról kapta a nevét, hogy az épület tetején lévő kamrában a város látképét lehet megnézni camera obscura segítségével, azaz az edinburgh-i panoráma fény általi leképeződését. Vagy valami ilyesmi. A tető alatti négy szinten meg mindenféle optikai csalódással operáló érdekesség meg egyéb vizuális attrakció tekinthető meg, amik simán megérik a 10 fontos belépőt. Miután kiszórakoztuk magunkat az interaktív kiállításon, betértünk egy pubba, hogy normális táplálékot vegyünk magunkhoz, mert már nagyon éhesek voltunk. Végre fűszeres ételt ehettünk, amiben itt Angliában nem nagyon van részünk. Bezzeg a skótoknál… Azért még nekik is van mit tanulniuk tőlünk, de a brokkoli leves valami isteni volt még így is. Kaja után még felmentünk a Calton Hill nevű dombra, ahol egy Parthenon kezdemény található meg néhány egyéb építmény, valamint kilátás a városra. Más szögből, mint a várból… Este még puboztunk egyet, aztán visszatértünk a hostelbe.

Másnap délelőtt nekiveselkedtünk, hogy megmásszuk a város közepén magasodó, szinte érintetlen, 250 méter magas dombot, és elérjük az Artur’s Seat-et. Na, az frankó túrának sikeredett. Szerencsére jó időnk is volt, vagyis ahhoz képest jó, hogy akkora már beléptünk a decemberbe. De nem esett az eső, és a nap is kisütögetett, ez meg nekünk már elég volt. Jó pár órát eltöltöttünk ott, fotóztunk rengeteget, aztán a lefelé úton Mike Wellingtonból utolért bennünket, és onnantól kezdve ránk akaszkodott, jött velünk, akárhova mentünk… Bementünk a parlamentbe, bár az, mondjuk, szerintem csak őt érdekelte igazán, na mindegy, ingyen volt. A bejáratnál engem szépen le is kapcsoltak egyből a hátizsákomban lévő bicska miatt, de nem volt belőle gond. Érdekes, a magyar parlamentbe simán be tudtam vinni, ott nem mutatta ki az átvilágító szerkezet. Hiába, itt nyugaton mégiscsak fejlettebb a technika. Parlament után ebéd, majd lődörgés a városban, majd visszatértünk a szállásra. Valami miatt Edinburgh arculatához hozzátartoznak a kísértetek, a szellemek, és jó pár helyen kínálnak szellemtúrákat meg egyéb félelmetesen hangzó sétákat. Na, mi is befizettünk egyre, gondoltuk, biztos izgi lesz. Hát azt a 10 fontot akár el is égethettük volna, annyira értékelhetetlen volt, amit kaptunk. De legalább a túravezető csávó szórakoztatóan adta elő a mondanivalóját, így nem complaineltünk, és nem követeltük vissza a pénzünket. Á, baszki, inkább nem is mesélek róla, még visszagondolni is rossz, hogy mire adtunk ennyi pénzt… A ghost tour (pff) után még beültünk egy helyre, ahol Mike fárasztott bennünket már nem is emlékszem, hogy mivel, de kellően elálmosodtam tőle, azt tudom, így nem maradtunk sokáig.

Másnap meg reggeliztünk, és már mentünk is a vasútra, hogy elcsípjük a vonatunkat, amivel visszajöhettünk erre a csodás helyre. A visszaút csak öt és fél óráig tartott, jippííí. Este meg még dolgoztunk egy jót. Elég éles volt a kontraszt a korábbi napokkal szembeállítva, mit ne mondjak… Node, nem zárom negatív kicsengéssel a bejegyzést, hanem inkább buzdítalak benneteket, hogy ha tehetitek, mindenképpen látogassatok el pár napra Edinburgh-be, mert abszolút megéri. Sőt, ha választhattok, akkor inkább tavasszal vagy nyáron menjetek, akkor nem fagy majd be a seggetek. Ollé!

Ezt tegnap írtam, csak a hülye net miatt nem tudtam ide belépni és publikálni... Mindegy, jobb később, mint soha.

Már egy hete nem írtam, ejnye.  Annyira nem történt semmi az elmúlt napokban, hogy két játékot is végigvittem. Még szerencse, hogy felkészülten érkeztem, és számítottam rá, hogy kelleni fog egy-két játék kitölteni az üres órákat. Kedden még túlóráztam, akkor nem is volt gond, szerdán meg csütörtökön viszont nem volt semmi tennivaló. Péntekre is csak másfél órányi szöszmötölés jutott, az is csak úgy jött össze, hogy 20 percre leültünk tévézni az egyik apartmanban.  Hétvégén meg jöttek a vendégek, végre volt tennivaló. Ráadásul tegnap este még gálavacsora is volt, ami plusz két óra munkaidőt jelentett, és persze alig kellett valamit csinálni… Jó zene volt viszont!

Ma meg ismét kezdődött a takarítás. Mivel múlt héten elfelejtettem felírni magam, ezért úgy kellett kuncsorognom, hogy kapjak egyáltalán szobát. Végül kettővel megajándékoztak, ami nem túl nagy feladat, de nem bántam, mert sok kedvem amúgy sem volt takarítani (csak a pénz miatt vállaltam volna el öt szobát), továbbá tegnap úgyis azt találtam ki, hogy sütök palacsintát valamelyik apartmanban, és így, hogy csak kettőt kaptam, volt rá időm bőven. Szerencsére nem voltak gázosak, ráadásul egy csomó kincset is leltem, amiket a vendégek otthagytak: chipsek, két doboz cider, kétféle üdítő… és mind bontatlan.

Kb. kettő óra körül álltam neki a palacsintának. Kaptam kölcsön gépet, amivel a tésztát ki tudtam keverni, mert ezek a konyhák elég gyéren vannak felszerelve, aztán anélkül meg lettem volna lőve. Viszont így ment, mint a karikacsapás. Nem tudom, hogy mennyit sütöttem összesen, mert amint elkészült egy, már ettük is. Az éhenkórász lengyeleket is megetettem. Najó, nem ettek sokat, meg szívesen adtam… végül is lengyel-magyar két jó barát, együtt issza… jajj, erről eszembe jut a múlt hétfői piálós kártyajáték a lengyel csajokkal… grrr… rossz emlék.

Na, szóval ma palacsintáztunk egy kicsit. Kellenek az ilyenek. Nem csak azért, hogy normális kaját egyek, nem is csak a főzés öröméért, hanem azért is, hogy megtörjék a napok egyhangúságát.

Mondjuk, most pár napig szó sem lesz egyhangúságról, holnap ugyanis indulunk Edinburghbe és csak pénteken jövünk vissza... Yeah 3x!

Ugye, mi itt nem főzhetünk. Vagyis a szállásunkon a mikrón meg egy George Foreman márkájú steaksütő készüléken kívül mást nem használhatunk. Legálisan. Sokaknak van cookerje (gondosan eldugva), amiben össze lehet ütni egyszerűbb kajákat, de nekem nincs. Sőt, amióta a lakótársaim sincsenek már meg, azóta Mr. Foreman sincs már többé az apartmanban. Szóval az egy mikróm van, azzal meg nem sokat lehet bűvészkedni... Márpedig főzni kell, mert az jó!

A terv már szeptemberben körvonalazódott a fejemben, hogy hogyan is fogok én itt konyhaművészkedni, és ma került arra sor, hogy meg is valósítsam az elképzelésemet... Most hétközben nincsenek vendégek, és mi, akik éttermezünk, szabadon választott óraszámban túlórázunk az egyik szállás részlegen, mint takarítók. Ott meg van konyha mindegyik apartmanban. Haha! Még tényleg csak pár hete voltam itt, amikor kitaláltam, hogy bizony én is fogok az egyikben főzni, nem csak a vendégek. Gondoltam, hogy jön majd úgyis a szezon vége, lesz majd egy csomó időnk kinyalni a szobákat, ráadásul úgy osztom be az időmet, ahogy akarom (nagyjából), simán beütemezek majd egy-két főzést is. A lényeg úgyis az, hogy a nap végén a szoba ki legyen takarítva. Hogy meddig tart, az nem érdekes, úgyis csak 1 órát fizetnek apartmanonként...

Mint már említettem, a mai volt a kiszemelt nap. Csak 3 szobát kértem mára, sőt múlt héten az egyik magyar checkernek is elővezettem az ötletemet, hogy kivitelezhető lenne-e. Ő meg azt mondta, hogy persze, ha magyar checkert kapok, akkor mindenképp. Most már tudom, hogy ha angolt kaptam volna, akkor sem lett volna gond, de ezzel reggel még voltam tisztában, így megörültem, amikor kiderült, hogy éppen a jó fej srác lesz a checkerem mindhárom szobában. (A checker az, aki leellenőrzi, hogy szépen takarítottad-e ki a szobát, és visszaküld, ha nem, illetve ha apróságok maradtak csak ki, azokat elvégzi ő - ha nem lenne világos...)

Kicsit megcsúsztam időben, mivel a három szobával négy óra alatt végeztem, mert kettőben olyan csúnya világ volt, hogy az agyérgörcs majdnem elfogott, mikor megláttam őket. Nem részletezem, de majdnem visszajöttem fényképezőért, hogy megörökítsem azt a borzalmat, ami ott volt, és csak azért nem tettem meg, mert nem akartam, hogy ezzel feleslegesen menjenek a percek, hiszen mielőbb neki akartam állni főzésnek.

Ja, lasagne készült... Háromnegyed háromkor tértem vissza az első ma kitakarított szobámba. (A másik kettőben nem lett volna gusztusom főzőcskézni, hiába hagytam bennük rendet magam után.) A főzés kicsit elhúzódott, mert az egyik beszállítómtól alapanyagra vártam (neki öt szobája volt mára, így később végzett, mint én), de végül ötkor már ettünk is. Öten, mert elterjedt a hír, hogy kotyvasztok. Fél hatra meg már nem voltunk sehol, elmosogattunk (szerencsére akadt segítségem), tiszta volt minden. A végén még a főnökséget is megkínáltam, de nem kértek. Akkor már tudták ők is, hogy én főzőcskézek, így nem titkolóztam, meg valójában le is szarták. Tényleg az a lényeg, hogy a szoba tiszta legyen. Aztán más részlegen, más főnökökkel - ahogy hallom - ezt nem lehetne megjátszani, szóval a legjobb helyre kerültem, már sokadszorra látom be.

Aki kóstolta, azt mondta, hogy jó lett a cucc, amin persze nem csodálkozom, mivel én készítettem. Mindenesetre a mai nap sikere csak megerősített abban, hogy ezentúl is éljek a kínálkozó lehetőséggel, hogy hétköznapokon itt áll százakárhány konyha arra várva, hogy kihasználjam az adottságaikat. Fogunk mi még itt jókat enni, azt garantálom.

Jó rég írtam. Egyrészt mert nem volt rá időm, amikor meg már lett volna, akkor meg fáradt voltam, és azért. De most időm is van, és fáradt is csak mérsékelten vagyok, úgyhogy nekiveselkedem az írásnak.

Haladok időrendben, úgy könnyebb nekem is feldolgozni az eseményeket... A hétfő és a kedd túlórázással telt, takarítottuk a mocskot a sok huszonéves idióta után, akik itt buliztak hétvégén. Előtte szombaton (ennyit az időrendiségről...) mi is belógtunk egy kicsit az egyik helyre, mert a külsős biztonsági őrök nem tudták, hogy a személyzetet nem engedhetik be, így a belépőkártyánkat magabiztosan felmutatva beengedtek bennünket. Viszont, ami szólt, az nem az én zeném volt, így inkább csak a csajokat stíröltem. Volt mit.

Visszatérve a múlt heti eseményekhez: a két túlórázós nap után szerdán kirándulni mentünk kocsival. Hárman mentünk az egyik régebb óta itt dolgozó magyar srác autójával. Ő dobta fel az ötletet, hogy menjünk el Donna Nook-ba, ami arról híres, hogy minden évben ilyenkor ide járnak a szürke fókák szülni, ezért tele van velük a part, és nézzük meg őket, mert az milyen jó lesz. Utána meg furikázzunk el Lincolnba, ott elleszünk, majd onnan vissza ide Skegnessbe. Így is tettünk. Megnéztük a fókákat... Atyaég, ott mi volt. Egy csomó fóka random elszórva a mocskos, nyirkos, gusztustalan tengerparton, és amelyik nem úgy nézett ki, mint aki döglött, az a földön fetrengve kínlódott, közben meg nyöszörgött. De olyan fájdalmasan, hogy már különféle elméleteket gyártottam, hogy mi bajuk lehet... Az tűnt a legvalószínűbbnek, hogy előző életükben gonosz emberek voltak, akik most fóka testben születtek újjá, és az tudatosult bennük, hogy egy teljes életet ilyen nyomorultul kell majd leélniük, ami, ugye, elég szar, és emiatt jajveszékelnek... Volt egy-két cuki is, de inkább a siránkozók és a behemótok voltak többségben. Az alábbi kép tökéletesen tükrözi az ottani állapotokat.

Lincolnban kínai étterembe mentünk, befizettünk "all you can eat"-re 9 fontért, és degeszre tömtük magunkat. Háromszor mentünk vissza megpakolni a tányért, plusz még egyszer a desszert miatt. Utána úgy szenvedtünk, mint a fókák a parton... Kaja után aztán mi fiúk elmentünk háromdé moziba, közben a lány pedig, aki velünk tartott, addig kiélhette vásárlási szenvedélyét. Mindenki jól járt. Nekem már nagyon hiányzott a mozi, azóta nem voltam, hogy kijöttem ide. Annak meg már két és fél hónapja...

Csütörtökön Nottinghambe mentem vonattal. Voltam tax office-ban reklamálni, hogy miért fizetek adót, amikor nem is kéne, de megnyugtattak, hogy idővel majd minden elrendeződik, és vissza fogom kapni a pénzem. Nagyon helyes! Ezt követően megnéztem magamnak a várost, pontosabban a belvárost meg a központ melletti kertvárosi részt. Utóbbi maga volt a béke és nyugalom szigete, alig járt arra autó, holott pár percre található csak a centrumtól. A belváros nekem nagyon bejött: az elegáns, modern épületek hangulatosan keverednek a középkorból megmaradt tavernákkal, templomokkal, egyéb építményekkel. Egy-két helyen kilóg ugyan a lóláb néhány totál jellegtelen ház képében, de azok felett nagylelkűen szemet hunyok. Szóval jó kis város Nottingham, egy darabig simán eléldegélnék ott.

Mivel a vonaton se odafelé, se visszafelé nem fűtöttek, én meg juszt' is levettem a dzsekimet, ezért frankón meg is fáztam, egy kicsit még mindig azt nyögöm. De a péntekem a reggeli 2 óra túlórázás után filmnézéssel és alvással telt. Közben meg szép lassan megtelt ismét a park a vendégekkel, hiszen most hétvégén rendezték meg itt Anglia legnagyobb téli beltéri zenei fesztiválját. Vagyis annak az első hétvégéjét, a második jövő pénteken indul. Szóval nagy banzáj volt itt megint.

Pénteken esélytelen volt, hogy bárhova kimozduljak, de tegnap azért a lovak közé csaptunk. Megint beengedtek minket mindenhova a belépőkártyáinkkal, szóval oda mentünk, ahova akartunk. Így is lett. Háromnegyed négykor értem haza. Ötig még nem jött álom a szememre, ami azért volt különösen kellemes, mert nyolckor keltem, hiszen menni kellett reggel dolgozni. Ahhoz képest elég jól bírom még mindig. Mondjuk, nem volt túl nagy forgalmunk, csigatempóban is elég volt dolgoznunk, így sem fordult elő soha fennakadás. Akkor meg minek erőlködjünk, nem igaz?

Mostanra újra kiürült a park, de pénteken jönnek újra az elmeroggyantak, hogy kiszórakozzák itt magukat jó sok pénzért, és összemocskoljanak mindent olyan elképesztő módon, hogy az ember ne találjon rá szavakat. Már alig várom. Komolyan, amit egyes jól szituáltnak tűnő csajok(!) ott képesek hagyni maguk után az étkezést követően, az valami hihetetlen. No, nem az elit jár ide, ezt be kell, hogy lássuk.

Ma az egyik vendég elővette a farkát az étteremben, és még nem volt dél sem... Ennél jobb felütést kitalálni sem lehetne egy posztnak, de így, hogy ez valójában megtörtént, nem hiszem, hogy valaha is felül tudom múlni.

Felnőtt hétvége van, és most huszonévesek lepték el a parkot, hogy itt tomboljanak két napon keresztül. És tényleg... A party már tegnap beindult, ma meg jöttek másnaposan, félig részegen vagy már újból ittasan reggelizni, ebédelni az étterembe. A villantós gyerek két haverjával és egy üveg whiskey társaságában érkezett, aminek szépen a valagára is vertek idővel. Már az alsógatya lekerülése előtt is renitenskedtek (például az egyik állandóan felborította az egyik széket), de igyekeztem kordában tartani őket, muszáj volt haverkodnom velük. Aztán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a hozzájuk közeli asztaltól nagyon figyelik őket a lányok. Odanéztem én is, és önkéntelenül egy "oh my god" felkiáltás csúszott ki a számon, és azonnal el is kaptam a fejem onnan. Ott bizony már elő volt véve a bré, és a kiürült whiskey-s üveget, mint protézist próbálták a végéhez erősíteni. Megrökönyödésemben mentem tovább, és inkább leszedtem egy asztalt. Visszafelé azonban, amikor megbizonyosodtam róla, hogy a szerszám nem került vissza a nadrágba, felhívtam a figyelmüket, hogy ez így délelőtt azért nem olyan vicces. Elsőre nem hitték el, de amikor azzal érveltem, hogy azok számára, akik körülöttük esznek ez talán tényleg nem vicces, azt már megértették. Végül a fasz visszakerült a gatyába, a srácok meg eltakarodtak 10 percen belül. Na, ilyenek történnek itt, kérem szépen. Ennyit arról, hogy premium étterem vagyunk...

Az imént meséltem az esetet a Sparban a magyar pénztáros csajnak, hogy képzelje mi történt nálunk az étteremben, bla-bla-bla... de ő csak legyintett egyet, majd hozzátette, hogy náluk ilyenkor ezek mindennaposak. Mármint, hogy fizetéskor kicsapják a brét a parasztok a pultra... No comment, ez Anglia, a fejlett nyugat...

Szerdán este gála ünnepség volt az étteremben, így este nyolctól negyed tizenegyig dolgoztunk aznap. Nem szakadtunk szét, laza volt nagyon. Lehetne több ilyen. Easy money.

Tegnap nem dolgoztam. Egy páran egész napos tréningre mentünk ugyanis, ahol tovább erősítették bennünk a mosolygós Butlins-szellemet, ami ahhoz kell, hogy minél kiválóbb team member váljon belőlünk. Mi csak agymosásnak hívjuk ezt egymás közt. Viszont egy rossz szavunk nem lehet, mivel ott voltunk öt órát, gyakorlatilag nem sok mindent csináltunk, de ki fogják fizetni, ráadásul ingyen ebédet is kaptunk.

Mára meg felírtuk magunkat takarítós túlórára, de a szobák már korábban elfogytak, így mindössze annyi volt a dolgunk, hogy a meleg vizet meg a hűtőket bekapcsoljuk. Komolyan. Hárman is voltunk erre a rendkívül bonyolult feladatra, naná, hogy a hatodik szobában már fogtuk magunkat, és ledöglöttünk a tévé elé... Fél óra után aztán összeszedtük magunkat, és lenyomtuk a maradék húsz szobát, majd visszatértünk az irodába, hogy egy másik területrészhez is elkérjük az ajtónyitó keycard-okat, hogy folytathassuk fáradságos munkánkat. Fel is markoltuk őket, plusz megtudtuk, hogy azt már elkezdték ketten, ezért azt az instrukciót kaptuk, hogy keressük meg őket, és együtt csináljuk tovább. Ennek annyiban tettünk eleget, hogy figyeltük a házak ablakait, amelyek mellett elhaladtunk, hogy látunk-e valami mozgást, majd amikor egy perc után erre ráuntunk kiválasztottunk egy random szobát, hogy megnézzük, ott jártak-e már. Igen, jártak, mi pedig csalódottságunkban vagy megelégedettségünkben (már nem emlékszem, hogy melyik érzés kerített hatalmába...) leheveredtünk szépen a szófára, és egy újabb fél órát eltöltöttünk a dögléssel. Azért csak annyit, mert már kezdtük elszégyellni magunkat, hogy semmit nem csinálunk. Így hát visszatértünk a bázisra, és előadtuk, hogy sajnos nem találtuk meg a másik két embert (akik, megjegyzem, még akkor sem értek vissza, pedig adtunk nekik elég sok időt...), biztos elkerültük egymást, hisz annyi szoba van... Magyarázatunkban nem találtak semmi kifogásolnivalót, és beírtak nekünk fejenként másfél-másfél ledolgozott órát, mivel a többi szobában sajnos már mások bekapcsolták a bekapcsolni valót, így nem maradt már tennivaló mára... 20 perces melóért azért így sem jártunk szarul.

Na, beszereztem pár képet Halloween éjszakájáról. Indítom a feltöltögetést...

Kalózhoz méltatlanul, borral.

Egy totálisan spontán kép...

Csonkolás előtt. Igen, az egy óriás plüssfasz...

Kapitánnyal a hajókorlátnál... hihető?

Pretty girls and a lucky pirate.

Na, ennyi épp elég is lesz... Itt egyébként véget ért a szezon, ami azt jelenti, hogy hétköznap nincsenek vendégek, ami elég furcsa, kicsit szellemváros feeling lengi be a parkot. Ráadásul nem csak vendégek nincsenek, de egy csomóan a staffból is hazamentek vagy elutaztak. Az étterem sincs nyitva, ugye, így ha pénzt akarsz keresni, marad a takarítós túlórázás. Az meg annyira azért nem jó, így csak módjával vetem bele magam... A heti munkaóra-számaim nem lesznek alacsonyak, mivel ebben az időszakban adják ki a fizetett holiday napjainkat, ráadásul minden egyes ilyen napon 7 órával számolnak. Heti kettő ilyen, az 14, amihez hozzájön a hétvége, amikor dolgozunk kb. 16-ot, és már egyből meg is van a heti 30 óra, ami meg már nem rossz. Ehhez azonban még hozzájön a túlóra a takarításból, és már egyből majdnem ugyanott vagyok, mint rendesen. Nincs itt probléma, kérem szépen...

Lezajlott a maskarás mulatság, vége lett októbernek, beléptünk az ősz utolsó havába. Az óraátállítás miatt most már még korábban sötétedik, a vendégek száma pedig megcsappant. Itt a november...

A hétvégén még viszonylag forgalmas volt az étterem, végtére is Halloween hétvégéje volt. Ezen apropó miatt felmerült az ötlet, hogy valaki beöltözhetne jelmezbe vasárnap estére, és osztogathatna édességet a gyerekeknek. Vagyis a pontosság kedvéért az ötlet azután született, hogy kiderült, én rendeltem magamnak jelmezt, és ugyan már nem lenne-e kedvem beöltözni és jópofizni a gyerkőcökkel... Nekem meg hogyne lett volna, jó mókának tűnt kalózcuccban randalírozni az étteremben. És tényleg remek volt. A gyerekek aranyosak voltak, persze élvezték, hogy csokit kapnak, én pedig bőkezűen osztogattam: "ne csak egyet vegyél, van itt bőven..." Ez így ment 20-30 percig, utána meg végeztem a szokásos teendőket, közben néha lekardoztam munkatársaimat meg lövöldöztem a pisztolyommal... just for fun.

Másnap, Halloween napján szintén beöltöztem munkába, de ekkor már nem én voltam az egyedüli jelmezes, Márkunk is magára öltött egy kalózgúnyát, csak ő az arcát is kifestette és kalózszellem lett... vagy szellem kalóz. Munka után meg készültünk az esti bulira, így a jelmezemet én már le sem vetettem. Végül remek party kerekedett, baromi sokan beöltöztek, és rengeteg magyar kijött a közeli Summerlands-be. Szóval tényleg fasza volt.

Tegnapra aztán kicsit már elfáradtam. Elég sűrű napokat tudtam akkor már a hátam mögött. Pénteken egész nap dolgoztam, mert takarítottam túlórában, továbbá szombat este is party volt már, nem csak hétfőn, és nem is kicsi. Ráadásul aznap az óraátállítás miatt keletkező plusz egy órát sem alvásra fordítottuk, hanem féktelen bulizásra, szóval vasárnap 3-4 óra alvás után mentem munkába. A reggeli műszak után leültem az ágyra, hátradőltem, és úgy aludtam háromnegyed órát mozdulatlanul. Azért csak annyit, mert vasárnap túlóráztam kicsit: mentem vissza az étterembe ebédeltetni. Hétfőn meg szintén takarítottam a két műszak között, majd este, ugye, jött a Halloween buli... Pörgős pár nap volt hál'isten.

A beöltözésről persze készültek képek is, fel fogok majd tölteni néhányat ide, amint megkaparintom őket. Most megyek, beugrom az étterembe, utánajárok, hogy mire kell mennem holnap reggel...

Megjött a jelmezem. A kiegészítők hozzá meg már korábban a héten. Egyéb érdemleges nem történt, úgyhogy ez a bejegyzés elég rövidke lesz.

Mondom, már vége is van...

A hétvége elég lightosan telt bulizás szempontjából, nem történt semmi kiemelkedő, nem mentünk sehova. Vasárnapra bevállaltam egy ebédeltetést, az is túlóra legalább, az esti műszakra viszont beütött a krach. Émelyegtem, legyengültem, levert lettem, elkezdett fájni a derekam. Alig vártam már, hogy vége legyen, majdnem kidobtam a taccsot is párszor, amikor jól összekutyult kajákat kellett visszavinnem, és megcsapott a szag meg a látvány kombinációja. Máskor azért ezeket jobban bírom... Sőt a műszak végére még fázni is elkezdtem.

Hazajöttem, egyből be a szobámba, felöltöztem jó melegen, fűtést feltekertem, aztán vártam, hogy elnyomjon az álom, és kiizzadjam az egészet. Nem nagyon sikerült, csak nyűglődtem inkább... Hiába a pár réteg ruha, a paplan meg a fűtés, még így sem éreztem, hogy melegem lenne. Végül sikerült kiizzadnom, mert csak sikerült elaludnom, meg lecsúszott egy lázcsillapító is, de az a sanda gyanúm, hogy valami kaja miatt lehetett ez az egész. Azt, hogy miért gondolom ezt, nem kívánom taglalni...

Közben meg egyik lakótársunk elköltözött, aztán most áll a bál a másik lakótársam és közte, melynek részleteit szintén nem kívánom megosztani, annál is inkább, mert szeretnék kimaradni az egészből...

Tegnap túlóráztam egy kis takarítással. Három olyan szobát kaptam, amikkel nem végeztem volna, ha nem jön segítség a végén. De jött... ismét. Szerencsére. Az egyikben a hűtő le volt olvasztva, úszott minden, a másikban meg egy babkonzervet borítottak ki, a fele a hűtőben terült szét, a másik fele meg előtte a padlón és a falon... Élveztem a takarítás minden percét, gondolhatjátok...

Na, mára ennyi, megyek, élvezem kicsit a napsütést. Ja, amúgy hiába Angliában vagyok, ezen a részen nem nagyon esik az eső. Alig-alig hullott eddig valami csapadék. Inkább a szél az, ami borzasztó idegesítő, mert az továbbra is úgy fúj, hogy leviszi az ember fejét. De szerencsére azért ez sem mindig van így...

A tegnapi nap nem sikerült rosszul. A munka elég pörgős volt, az esti műszak alatt például 4 órán keresztül meg sem álltam, állandóan akadt valami tennivaló. Így legalább viszonylag gyorsan eltelt az idő. Meló után aztán gyorsan bekaptam egy szendvicset, majd a menedzserasszisztensünktől kapott kölcsön cipővel elmentem focizni. Hiába volt baromi hideg, gondoltam, jót fog tenni egy kis testmozgás, már úgyis régen sportoltam. Hát ez meg is látszott, meg az is, hogy már másfél éve nem fociztam... A lényeg az, hogy kellemes fáradtság lett úrrá a lábaimon, mire végeztünk. Azt sem tudom, hogy mennyit játszottunk, de jócskán benne jártunk már az estében, mikor hazavonultunk. 10 óra is elmúlt már...

A fáradtság ellenére egy gyors zuhany és készülődés után aztán négyen felkerekedtünk, hogy elnézzünk a közeli Summerlands nevű pubba. Payday volt, szóval azt vártuk, hogy a fizetésük egy részének valagára verő angolokkal lesz ellepve a hely, de amikor megérkeztünk, még alig voltak. Picit beültünk, iszogattunk, aztán lassacskán indultunk is volna, amikor megérkeztek meleg Márkék, és szóval tartottak bennünket. Aztán lassacskán a hely kezdett feltöltődni, beindultak a jó zenéék is, mi meg négyen elleptük a táncteret. Végül is zárásig, fél háromig maradtunk, fasza kis buli kerekedett, na.

Csak ma ne kellett volna felkelni... A lábaim mintha ólomból lennének a focitól meg a dance-től. Ráadásul túlóráztam is a két műszak között, és hamarosan megyek is vissza az estire. Sebaj, mert holnap végre szabadnapom van. Legutoljára a lincolni kirándulás napján volt teljes értékű pihenőnapom, mert a múlt hétfőin is dolgoztam, igaz, akkor csak három órát. Azóta viszont nem volt megállás... De már mindegy, beindult a mókuskerék, igazából az sem érdekelne, ha még egy hétig nem lenne restday-em, simán kibírnám, annyira nem hiányzik. De persze nincs ellenemre, hogy van, félreértés ne essék.

A posztot egy képpel zárom, amit a napokban lőttünk hátul az étteremben, csak hogy lássátok, milyen fess legények is dolgoznak itt nálunk a Yacht Clubban. Na, megyek is dolgozni lassan...

Ma délelőtt odajött hozzám az egyik vendég, odahívott magukhoz, hogy az asztaluktól az egyik csaj lefényképezkedhessen velem, és majd feltehessék a képet facebook-ra. Hogy mik vannak... Kár, hogy a leányzó nem volt túl helyes, így nem mondtam neki, hogy jelöljön be...

A várakozásoknak megfelelően tényleg megszaporodtak a vendégek a hétvégére. Kis költői túlzással élve a műszakvégeken bokáig tapicskoltunk a lehullott ételmaradékok között, annyira szemetelve esznek ezek az angolok. Főleg a gyerekesek, és azokból most rengeteg érkezett. Megszenvedtünk a porszívózással minden reggeli és esti shift után, annyi szent...

Szombaton az egyik srác tartott szülinapi partyt, kisebb tömeg csődült össze a szobája környékére, ott melegítettünk a bulira. Éjfél után indultunk el a Jaks nevű bulihelyre, ahol azonban 2 óra körül le is lőtték a zenét, és véget vetettek a szórakozásunknak. Pedig jól éreztük magunkat, és bennem pl. maradt még szufla is. Na, mindegy, páran még visszavonultunk a szülinaposhoz afterpartyzni egy kicsit. Elég halkak is voltunk, hiszen csak egyszer jött ki a security, hogy ránk szóljon, hogy vegyünk már vissza a hangerőből. Végül negyed ötkor ballagtam fel a szállásomra, hogy nyugovóra térjek.

Vasárnap meg 8-kor keltem, mivel munka van, kérem szépen, ha tetszik, ha nem, ráadásul tudtam, hogy három műszakban fogom tolni. Vasárnaponként ugyanis ebédet is felszolgálunk, de akkor csak csökkentett személyzettel üzemelünk. Engem meg beválogattak szépen, ami nem baj, mert ilyenkor nincs túl sok tennivaló, és kapunk ebédet is, miután végzünk. A reggeli műszakot délben fejeztem be, 13.00-ra meg mentem vissza. Abban a szabad egy órában olyan álmosság tört rám, hogy az ágyon ülve képes lettem volna elaludni. Ledőlni nem akartam, mert akkor ki tudja, meddig durmoltam volna... ezt a rizikót nem vállaltam be.

Az ebédeltetés vicces volt. Kettő, azaz kettő asztalnál ültek vendégek, amikor megérkeztem, és rajtuk kívül még egy asztalhoz jöttek emberek. Sok dolgunk nem volt. Ácsorogtam, fel-alá sétálgattam meg dumáltam a kajákat osztó srácokkal... Háromnegyed óra múlva aztán szólt a menedzser, hogy jól van, finito, többen vagyunk mi személyzet, mint a vendégek, úgyhogy ennyi lett volna, vegyünk magunknak kaját, aztán menjünk szépen pihenni. Szóval lazára sikeredett a déli műszak nagyon, ráadásul két font borravalót is kaptam az egyik asztalnál. Ez azért extra, mert itt nem szoktak adni, hiszen mindig előre fizetnek, és utána annyit esznek, amennyit akarnak. Most kaptam jattot másodszor...

Ma meg a szokásos tálcaleszedős munka helyett azt a kollégámat helyettesítettem, aki az italautomaták körüli teendőket végzi. Legalább kizökkentem kicsit a monotonitásból. Mondjuk, most több mindenre oda kellett figyelnem, de összességében nem volt vészes. Üres perceim nem nagyon voltak, mert sok vendég sokat iszik, így folyamatosan fel kellett tölteni utánuk mindent. Az viszont jó volt, hogy a műszak végi takarítós időszakban a kávé és üdítőautomatákkal kellett bíbelődnöm, nem pedig a porszívózással, hehe.

Mivel hétfő van, turnusváltás is volt, ami számomra takarítós túlórákat jelent, yesss. Három szobát kaptam, de közben kiderült, hogy az egyiket nem is adták ki, így azzal nem kell foglalkoznom, szóval maradt kettő, viszont így is elb@sztam rájuk 3 órát. Mosogattam meg sikáltam mindkét apartmanban, mert hagytak némi mocskot a konyhákban. A tököm kivolt már a végére... Egy óra semmittevés következett, utána meg folytattam a drink station (itt így mondják) körüli teendőket az étteremben. Most meg itt vagyok, és mindjárt leragadnak a szemeim, úgyhogy nyugovóra is térek... Peace.

Semmi érdemleges nem történt. Eltelt egy újabb munkahét, jövő pénteken ismét fizetésnap, jee.

Kedden bementem a városba. Vettem mobiltelefont, mert az otthonról hozott bemondta az unalmast. Nem szaroztam, az első helyen megvettem, amit elém raktak. Nokia C1-01. Negyven fontba került, amiből 10 font lebeszélhető. Teljesen jó.

Este az egyik itt dolgozó lány levágta a hajam. Van saját fodrászunk, még ezért sem kell kimozdulnunk sehova... Nagyszerű.

A hét elég lightos volt az étteremben, nem sok vendég érkezett. Sokszor csak lézengtünk, alig akadt tennivalónk. Emiatt az óraszámaink is csökkentek valamelyest, de nem vészesen. Hétvégére, vagyis ma estétől viszont nagy forgalom várható. Több mint a dupla annyian lesznek, mint a ma távozók. Pörgünk majd, az biztos. Nem baj, úgy az idő is jobban telik, azt pedig szeressük.

Délután túlóráztam. Három apartmant kaptam ismét. Az utolsónál besegített két munkatársam is, mert ők hamarabb végeztek. Hiába, a népszerűség nem csak átok, hanem néha áldás is, hehe...

Na jó, most összeszedem magam, mert mindjárt kezdődik az esti műszak. Mióta megjártam Lincolnt múlt kedden, azóta nem volt olyan nap, ami teljesen munka nélkül telt volna, hiszen hétfőn is túlóráztam, igaz csak 3 órát. Ráadásul ezen a héten a pihenőnapomon is dolgozni fogok, így jövő péntekig biztosan nem is lesz megállás. Sebaj, végül is nem faszt lógatni jöttem ki ide... :)

Péntek, szombat és vasárnap is arról szólt, hogy buliba indultunk. Az első két este szót sem érdemel, de a tegnapi party végre már elfogadható volt. Felnőtt hétvégén vagyunk túl, és ilyenkor, ugye, mi nem mehetünk be a szórakozóhelyekre, csak vasárnapon. Mivel mára esett a szabadnapom, így naná, hogy mentem. Nem is volt rossz, de buliztam már jobbat is. A legszebb az egészben az, hogy a másnaposság mindhárom estét követően sikeresen elkerült...

Mint írtam, ma volt/van a pihenőnapom, de a hétfő egyben turnusváltós nap is, így mentem túlórázni, takarítani. Az egyik apartman elég mocskos volt, így több mint három órát toltam végül, de korábban kezdtem, így simán befejeztem még azelőtt, hogy a vendégek beköltöztek volna. Még egyik munkatársamnak is segítettem egy kicsit, miután az enyémmel végeztem... A továbbiakban sem volt túl tartalmas a szabadnapom, csak egy mosást ejtettem meg, mert már kezdtem kifogyni a göncökből. Sok minden nem történt, így nem is tudok miről írni...

Ja, de mégis, hehe... A tegnapi bulira Meleg Márkunk beöltözött nőnek (durva volt), és valamikor a buli vége felé részegen megkörnyékezett... Persze elhajtottam... Mivel team leaderünk, ezért csak finoman, de pár perc múlva talált magának valaki mást, ahogy láttam. Kollégámnak, aki már régebb óta itt van, meséltem is egyből az esetet, de ő leintett, hogy ez teljesen normális, szokott ilyet csinálni, ne akadjak fönn ezen. Hát jó... legalább nem azt mondta, hogy szokjak hozzá...

Nem történik sok minden ugyanis. Dolgozás, pihenés, dolgozás, alvás. Kb. ebből állnak a napok. Ma túlórázás is volt, de csak két apartmant kellett kitakarítani, ráadásul az étteremben korán végeztünk, így rengeteg idő volt rá. Ettől függetlenül, munkatársnőm - jobb dolga nem lévén - besegített nekem a végén, jó fej volt.

Estére meg partytime-ot terveztünk, de csak valami könnyedebbet, hiszen a szombat a standard hardcore bulinap. A mai nem volt túl jó, nem részletezem, hogy miért, a lényeg, hogy már itthon vagyok, pedig negyed 2 sincs... Pedig felnőtt hétvége van. Mindegy, talán majd holnap...

Megjártam Lincolnt. Pontosabban még nem, mert mikor e sorokat írom, még a visszafelé tartó buszon csücsülök (publikálni viszont itt nem fogom tudni, mindegy, majd otthon), de végül is már elindultam haza. Jó kis túra volt, kellett, hogy végre kiszakadjak picit a mindennapokból.

Busszal mentem, mert az a legolcsóbb. 7,50 fontért vettem napi jegyet, ami azt jelenti, hogy Lincolnshire megyén belül egész nap oda utazom, ahova akarok. Tehát tőlünk Butlinsból be Skegnessbe (ami egyébként oda-vissza több mint 3 fontba kerül), és onnan tovább Lincolnba, majd vissza ugyanígy. Fasza emeletes busszal mentem, természetesen az emeleten utaztam végig az egy és háromnegyed órát. A két település nincs olyan messze egymástól, csak a busz sok helyen megáll, ami lelassítja.

Lincoln nem túl nagy város, kb. akkora, mint Eger. A katedrálisáról híres, ami már a 12. század óta itt áll, meg egy vár is található itt. Utóbbiba nem mentem be. Mivel tegnap este elég jól felkészültem, így nem okozott problémát az eligazodás. Könnyen megtaláltam, hogy mi merre van. Tudtam, hogy hol keressem a sétálóutcát a boltokkal, a plázát meg az óvárost, benne a katedrálissal. Lincoln belvárosa olyan, mint Kőszeg vagy Sopron, csak ez egy fasza kis dombra épült, így lehetett felfelé caplatni sokat.  A házak és a festett, régi korokat idéző cégfeliratok, valamint cégérek nagyon tetszettek, ezek tették kicsit különleges hangulatúvá a belvárosi sétámat a katedrális felé.

Na igen, a katedrális. Hát az hatalmas, monumentális, óriási, egy szóval kurva nagy. Bár ez két  szó volt, sebaj. A képeken láthatjátok, hogy milyen, hadd ne ecseteljem. Hat fontba került az, hogy belül is körbejárhassam. Kérdezték, hogy honnan érkeztem, mondtam, hogy „from Hungary”, de sajnos magyar nyelvű tájékoztató füzetkéjük hihetetlen, de nem volt, így beértem az angollal. Bezzeg az előttem jegyet váltó norvégok kaptak skandinávot...

Talán egy órát is eltöltöttem ott, de lehet, hogy többet, szóval a hat fontot simán megérte. Ja, és láttam a Magna Carta egyik hasonmását is, ami 1215 óta a Lincolnban található, és egyike a három fennmaradt még olvasható példánynak. Na, ehhez mit szóltok? Semmit, gondolom, mindegy is... Miután kijöttem, mászkáltam még egy kicsit a környéken, aztán visszaindultam a sétáló utcán a pláza irányába, hogy hódoljak kicsit pénzköltési szenvedélyemnek.

Amikor  plázáról beszélek, ne az Arénára gondoljatok, inkább mint egy hazai kisváros bevásárlóközpontjára. A sétálóutca elég jó, hangulatos, az a helyi Váci utca, vásárolgattam is kicsit. Farmert 10 fontért, és nem ez volt a legolcsóbb, egy kardigánt szintén egy tízesért, valamint egy hátizsákot 14 fontért. Szerencsém volt, mert utóbbit mindenképp venni akartam, az Intersportban meg éppen akció volt.

A shoppingolást követően a buszpályaudvar felé vettem az irányt, mert tudtam, hogy hamarosan indul egy járat hazafelé. A busz totálisan megtelt, de szerencsére én felfértem, mert ravaszul nem a sor végére álltam, hanem az ajtónál tolongókhoz, így elég hamar bejutottam. Aki nem fért fel, ott maradt, viszont hozzátenném még azt, hogy ennek ellenére a buszon nem állt senki. Tehát itt nincsen nyomorgás, ha szépen szellősen, de tele a busz, akkor a többiek bizony ráfaragtak. Azt viszont nem tudom, hogy ilyenkor indítanak-e még egy járatot. Elképzelhető…

Na, lassan befejezem, mert mindjárt elokádom magam az utazás közbeni gépeléstől, meg hamarosan úgyis megérkezem, és le kell szállnom. Adios!

Na jó, lehet, hogy már több, de jó kis film az, ellopom hát a címét. A lényeg, hogy már egy hónapja itt vagyok, és ez a hónap baromi gyorsan elrepült.

Felnőtt hétvége volt ismét, csak most kicsit idősebb korosztály érkezett. Viszont megbizonyosodtam arról, hogy az itteni negyvenesek, ötvenesek sem normálisak. Kiöltözés, rikoltozás, durva sminkek, stb. De legalább szépen ettek, nem is porszívóztuk fel mindig utánuk az egész placcot. Most meg jönnek majd a családosok, megint tele lesz a padló kajával...

Pénteken ad hoc házibulit tartottunk nálunk, ami nem volt rossz. Nem mentünk el sehova, mert állítólag nem volt buli, csak azokon a helyeken, ahova nekünk, mint dolgozóknak ilyenkor nem szabad bemennünk... Szombaton újra partytime, de nekem, mondjuk, sok kedvem ekkor már nem volt. Megpróbáltunk belógni az elzárt helyekre, kisebb-nagyobb sikerrel. Akadt, ahova be tudtunk slisszolni, de mivel nem volt túl jó, ezért ki is jöttünk. Aztán a második hullámban érkezett emberekkel is bepróbálkoztunk még két helyen, aminek az lett az eredménye, hogy mindkétszer ki is dobtak a francba... Vicces volt, ezek itt nem szaroznak. Tegnap már nem mentem sehova...

Ma meg túlóráztam egy kis takarítással. A három apartmanomból kettőben valakik 30. szülinapot ünnepeltek, így ezekben óriási mocsok volt. Szerencsére az utolsó szobámra jött egy kis segítség: kolléganőm meg barátnője majdnem elvégezte a munka oroszlánrészét, mire én odaértem, így be tudtam fejezni időre.

Egyébként úgy érzem, most értem el a holtpontra. Kezdek fáradni az állandó munkától, és mintha kevés lenne a heti egy szabadnap. Kicsit monotonná vált az ittlétem. Épp ezért, hogy ezt megtörjem, holnap a szabadnapomon fogom magam, és ellátogatok a közeli Lincolnba, ami valamivel nagyobb város, mint Skegness, és elverek némi pénzt. A múltkori fizumhoz még úgysem nyúltam hozzá, ami azt jelenti, hogy az egész hónapot a kihozott 150 fontból vészeltem át, ami azért elég fasza. Na jó, pénteken kaptam 10 font borravalót, és azt is feléltem már, de nagyon következetesen azt a pénzmagot alkoholba fektettem.

Most viszont fogom magam, és húzok vissza robotolni, lassan indul az esti műszak. Cheers.

A most következő bejegyzést tegnap vetettem képernyőre, de mivel az egész napos szarakodás után a net végül is teljesen felszívódott, így nem tudtam már publikálni. Szerencsére mostanra már kijavították a hibát, úgyhogy nesztek, olvassatok:

Ma olyasmi történt, amire nem hittem volna, hogy valaha is sor kerül: megmártóztam a tengerben. Már napok óta elég jó az idő errefelé, 25-26 fok van, és a szél is csak alig fúj. Fürdőgatyában épp kellemes az idő. Ma szabadnapom van, és eldöntöttem, hogy strandolok egy kicsit délután. Így is lett. Kiértem, leterítettem szépen a törölközőmet a homokba, majd félelmet nem ismerve megindultam a tenger felé. Átvágtam a kb. 150 méter széles szakaszon, ahonnan az apály idejére visszahúzódott a víz, és a nedves homokon meg helyenként a vízátfolyásokban tapicskolva már éreztem, hogy ez bizony hűvösebb, mint amikben korábban fürödni szoktam, de nem torpantam meg. Elszántságom nem csappant meg, de ahogy közeledtem, néhányszor azért elsütöttem magamban a „don’t be a pussy” frázist. Bokáig, majd térdig belemenni még nem is volt gáz. Aztán jött ugye az első kritikus szakasz, de mentem tovább, viszont derékmagasságig jutva, ahol elfogyott a fürdőgatyó, ami tompította volna a víz hideg nyaldosását, végül megálltam. Visszafordulok vagy belevetem magam – ez a két opció játszott, az kizárt volt, hogy lépésről lépésre haladva merüljek el, mert az kínszenvedés lett volna. Még egy „don’t be a pussy”, nagy levegő és ugrás… Hát kiszökkent belőlem egy-két „húúú” meg „hááá”, baromi hideg volt, na. Ki lehetett ugyan bírni, de elég kellemetlen volt. Nem éreztem azt – ahogy a jeges vízbe zuhant emberek szokták mesélni –, hogy ezer tűvel szurkálnák a testem, mondjuk, inkább csak százzal, hehe.  Néhány karcsapást úszkáltam, de max. egy perc után úgy döntöttem, hogy nekem ez bőven elég is, már csak pont az hiányzik, hogy megfázzak… Ha visszagondolok rá, még mindig kiráz a hideg, brrr.

Úgy volt, hogy az esti műszakra visszamehetek túlórázni a restday-em ellenére, de azóta kiderült, hogy mégsincs rám szükség, úgyhogy tényleg szabad az egész napom. Be kéne menni a városba egy kicsit, keresni egy free wifi-s helyet, mert amit ma produkál a net, az valami elképesztő. Még a gmail-t is percekig tart neki betölteni, a facebook chat-en küldött üzenetek meg vagy nem jönnek át, vagy csak percek múlva jelennek meg… Lementem, beszéltem pár emberrel, hogy jönne-e valaki, de meggondoltam magam. Mire beérnék, nagyjából már bezárna minden, így nem érné meg az egész. Majd máskor…