No, vágjunk bele! Létrehoztam e blogot, hogy angliai élményeimet megoszthassam veletek.
Ez az első bejegyzés ugyan még itthon készül, de holnap utazom, szóval ez már a célegyenes. Az utolsó simítások vannak már csak hátra, a bepakolás nagy részét már letudtam, sőt az előbb eszembe jutott hiányzó áramátalakító beszerzésén is túl vagyok. Szopás lett volna anélkül elindulni...
Címszavakban elmesélem, hogy hova is indulok, kb. mi vár rám. Skegnessbe megyek (egy kicsit az angol világ vége), az ottani Butlins szórakoztató komplexumba dolgozni. Takarítás, konyhai munkák, felszolgálás, büfézés, meg még fogalmam sincs, hogy mi vár rám: a helyszínen fog kiderülni ugyanis, hogy mire osztanak be, azonban a felsorolt címszavakból nagyjából be lehet lőni, hogy mire számíthatok. Nem fogják kinyalni a seggem, én fogom másokét. :) De azért egy vidámparkban dolgozni mégiscsak bulisan hangzik, és mindent el fogok követni annak érdekében, hogy ez valóban így is legyen, hehe. Ja, és erről fog szólni a blog, mármint hogy mi történik velem. Legalábbis remélem, hogy lesz időm és energiám rendszeresen idevetni néhány keresetlen szót, a törekvés erre mindenesetre megvan bennem.
Node, a lényeg most annyi, hogy a kaland csak holnap kezdődik, a blogírás előkészületein pedig már át is estem, úgyhogy jöjjön, aminek jönnie kell! Egy biztos, legközelebb már brit földről fogok írni... Adios!